A pongyola pitypang tanítása

Ma reggel, rácsodálkoztam egy kis virágra. Apró termete, kedves szív alakú szirmai, elegáns színe, szerénysége, és szépsége perceken át magával ragadott. Ahogy gyönyörködtem benne, megláttam mellette egy termőre fordult pongyola pitypangot. „Hát te – kérdeztem gondolatban – hogy kerültél ide?” „Nem tudom, de itt vagyok, szép vagyok, figyelj rám.”

Elkezdtem nézni, és tényleg egyre szebbnek láttam. Eszembe jutott, mennyire méltóságteljesen áll ott, pedig lehet, nagyon hamar elfújja a terméseit a szél. Gondolkoztak már azon, milyen lehet egy növény szempontjából az elmúlás? Mikor van vége, egy növény életének? Amikor elszórta a magjait, vagy él, amíg élnek a gyökerei? Mit tanítanak nekünk, ezek a csodálatos lények? Egyáltalán tanítanak valamit, vagy csak egyszerűen vannak?

Ez a pongyola pitypang, már közelebb volt az elmúláshoz, mint a körülötte lévő, apró, kis virágok. Néhány ernyőcskéje hiányzott, és szemmel láthatólag igen érett korban van már. Hol van már a sárgasága, a zsengesége, a jövője? Mégis olyan büszkén állt ott, mintha biztos lenne abban, van értelme, hogy létezik, ő is hasznára lehet még a világnak. Még hozhat örömöt, egészséget. Hiszen hasznos gyógynövény. Igaz már elvirágzott, de gyökere, levele, szára még használható. Ráébresztett, ami van, annak mindnek lehet haszna. De még a termései is hozhatnak örömöt. Egyből eszembe juttatta, gyermekkorunkban egyik kedvenc játékunk volt, az érett pongyola pitypangot szétfújni. Ma is emlékszem, ahogy szálltak a szélben, az apró kis ejtőernyők. Ha visszafújta a szél az arcomra, kedvesen megcirógatott, majd továbbszállt lefelé. Nem szomorkodott a saját elmúlásán, nem gondolkozott a hasznosságán, nem panaszkodott a dolgok hiábavalóságán. Csak létezett. Mennyire boldog elégedett élet az ilyen. De jó lenne így élni az életemet – gondoltam -, mint ez a csodálatos pongyola pitypang. Örülni annak, hogy vagyok, méltósággal állni, bármilyen környezetben, és nem bánni, hogy mi jön ezután. Elfogadni, hogy már túl vagyok a virágzáson, szépen apródonként szétfújja a terméseimet a világba a szél, és mégis állok magabiztosan, amíg le nem szakítanak, vagy végleg el nem hervadok.