2016. november 13., vasárnap

A bika, a lepedő, és a torreádor

Az év vége felé több az ünnep, így több időt tudunk tölteni azokkal is, akiket szeretünk. Alig várjuk ezeket az alkalmakat, mégis gyakran előfordul, hogy nem kívánatos események, viták, konfliktusok, zavarják meg a boldog perceket. Konfliktusokból minden embernek jut, kinek több, kinek kevesebb. Ahányan vagyunk, annyi módon értelmezzük őket. Van aki szerint természetesek, van aki szerint megbetegítenek, és a két véglet közt, még ezer más változat is előfordulhat. Arról viszont kevés szó esik, hogy a konfliktuskezelés, könnyen és gyorsan elsajátítható készség. Már egy-két hét alatt forradalmi változásokat lehet elérni. Hiszen néhány perc is elég lehet ahhoz, hogy egy-egy gondolat, gyökeret eresszen a fejünkbe, és változtasson előbb a nézőpontjainkon, aztán a hozzáállásunkon, majd az életünkön. Készítettem néhány pár perces videót, amiben olyan technikákat is megosztok, amik a Life Coach, vagy a Konfliktuskezelési képzésbe is be vannak építve. Tipikus hiba a rosszul beazonosított probléma, amit hiába oldunk meg jól, egy tapodtat sem fogunk előrébb lépni. Ha megtanuljuk jól beazonosítani a problémát, már néhány százalékos megoldás is, jól érzékelhető megkönnyebbüléssel fog járni. Következésképp érdemes erőforrásokat szánni arra, hogy a valódi probléma megoldásának kezdjünk neki.